Itt a reggel (a reggeli) 8-11-ig tart. Rengeteg kávéház, ahol a törzsvendégek ölelkezéssel üdvözlik egymást, a kollégák érkezéskor puszizkodnak. A hivatalokban is ez a szokás, láttuk. Lehet, hogy miközben bájosan puszit nyomnak, tört döfnek egymás hátába? Nem kizárt. Még csak a tv-ben láttunk erőszakot. (Valakit fillérekért megöltek), de a levegő tele vészjósló jelekkel. Folyton figyelmeztetnek, hogy ne így, hanem úgy tartsd a táskád, a fényképezőgépet a nyakadban tartsd (mi van, ha a nyakamat is elrabolják?). A hivatalokba, turista irodàkba is csak csengetéssel lehet (a legtöbb helyen) bejutni. Ma pl. elromlott valami az ajtónyitóval a szállodában, rögtön vigyáz ránk egy fegyveres biztonsági őr.. Ha nem ijesztgetnének, én azt hinném, ez biztonságos hely. A romlottságot a saját bőrömön az állandó sandaságban érzem. Nem tudom, mikor csapnak be. Ez nem dél-amerikai tünet, a romlottság nagyon is európai. Chilében nem éreztem ezt, Peruban nem éreztem ezt. Ha rákérdeztem, hogy ez a táska műbőr-e, rögtön elmondták (ahelyett, hogy mismásoltak volna), hogy itt sehol nem találsz valódi bőrt. Ez korrekt. Úgy érzem magam, mint egy otthoni kényelmetlen napon, amikor átvágnak.

Ma belecsöppentünk egy tüntetésbe, mint egy showműsor, a felvezetőnek petárda lövőkéje volt, az összes galamb összeszarta magát, biztos, hogy egy sem repült a kormányhivatal fölé. A banki alkalmazottak több fizetést követeltek, jó buli volt.

Ma átköltöztünk a sohoba. Kicsit szakadtabb, de élőbb. Végre elhúzhatom a függönyt, kinyíthatom az ablakot. (Az előző helyen olyan volt a szobánk, mint egy függönyös kirakat. Az ablak a ház berregő gépházára nyílt volna, ha kinyitom). Itt tele kis művészboltokkal, kávéházakkal a környék. Sokan kutyasétáltatást vállalnak. Ma egy hét kutyás srácot láttam bringával. Sok érdekes figura... Legszívesebben ülnék az utcán és moziznék.

Ahogy a mostani szobából kilátok, a Soho, fák, saját erkély...levegő!

Az előző szállásunk bejárata. Jól néz ki a foglalása képeken.

A metróállomás, ami a legközelebbi volt...

...'Ugyanaz az állomás, színnel töltve

Tüntetünk, jó idő van

Ez a chilei horgolt fának a  rokona, egy család...( Lapozz vissza!)

1.

CHRISTIAN BOLTANSKIról a chilei fejezetben kellett volna írnom, hiszen az ottani Szépművészeti Múzeumban állított ki, de nem akarok átlépni rajta, így visszatérnék. (Ha a netre felmentek, találtok róla sok anyagot.) Munkáival először Párizsban találkoztam, élesen emlékszem rá, akkor le is fotóztam. Sajnos most nem lehetett, pedig nagyon izgalmas volt. A személyiség eltűnő jegyeivel foglalkozik. Ki ne gondolna arra, hogy milyen fontos az arc? Nüansznyi különbségeket képesek vagyunk megjegyezni...és mennyire személyes tud lenni! A személyesség hogyan porlik el, és megy át a közös emlékezetbe, talán így foglalnám össze. A kiállítás utolsó állomása egy valódi laboratórium, ahol felveszi(k) a szívhangodat (mert mindenkinél más, minimális eltérést mutat), s ezt a szívhanggyűjteményt átadja a művész egy Japánban létező intézménynek. Ezt ott gyűjtik, tárolják, használják. A szívhangok gyógyító erejében hisznek (mellesleg az egész kiállítás háttérhangja a szívverés volt). Nagy élmény! 

Ez a levetett ruhakupac sokféle erős érzelmet vált ki az utcáról érkezőből. Zavarba hoz, elgondolkodtat...megérint.

A könyvben a lap alján regisztráltam. A szívhangokat felvevő "laboratórium" zárt szoba, sorszámot kell húzni (ez is része a sokkolásnak, hogy legyen időd sorszámként is gondolkodni) A kiállításon másutt is jelen a számoló, az időtmérő gép. Az időnk nem végtelen! 

2.

ANTONIO BERNI, az argentínai MALBA bombasztikus kiállítása, az életmű 3 részben.

A kiállításon yomon követhető hogyan alakult a realisztikus munkásábrázolásból ez a sajátos stílus. Két részben, a két főszereplő: Juanita, a szegény fiú és Ramóna, a kurtizán. Egy külön terem foglalkozik egy korai mű( falfestmény) kiemelésével, a múzeum falába építéssel, restaurálással.

3.

GRECO, a kedvencem, a Bellas Artesban ( Buenos Aires) 

4. FRIDA KAHLO egyik önarcképe a MALBAban

Az útunk során azt tapasztaltam, hogy ahogy beljebb megyünk a megismerésben, egyre jobban értem, megértem, megkedvelem azokat a helyeket, ahol vagyunk. Valahogy struktutálódik a rendszer, vannak tájékozódási pontok. Argentína nem ilyen. Sokszínű, de katyvaszos. Valami hamisság van benne. Lépten nyomon átvágnak, de ez önmagában még jópofa is lehetne, de nem az. Már a belépésnél a határőr arrogáns és mosolytalan volt. A hivatalban, ha beszélnek hozzád, nem néznek rád. A tangó, ami országimázs, csak a külföldnek eladandó portéka. Sok jó dolog van, erről igyekszem beszámolni, de nem élnék itt. Sokkal inkább Chilében (csak ne lenne olyan gyakori a földrengés!) Még van három napja Argentínának, hogy összekapja magát!

GALERIA PACiFICO, a látnikell bevásárlóközpont és GRAND CAFE

A kioszk, ahol a joghurt és a cigaretta mellett, kis boxokban nyugodtan lebonyolíthatod a telefonhívásokat. Soha nem tudhatod azonban, ki figyel a háttérből...(a paparazzo pl.)

Csoda épület, exkluzív árak

Készülünk a karácsonyra. Jó lenne több tucat Swarovski dísz a fára, ugye?

Ha a fiúk itt vannak, ki van az üzletekben?

A lányok tutti, hogy ezt az öt magasszárú cipőt az árleszállításon lőtték. A képen csak 3, kettő már áttért a zebrán. Mérget vennék rá, hogy barátnők!...

A vásárlás után exkluzív túránkat folytatandó, exkluzív áron az Il Gran Caffeban a ház specialitását ettem, amelyet négy generáció hozott össze...Hát, erről sem lesz gasztroblog. 

Ezek a gyerekek, rögtön a bejáratnál, a múzeum kellékei. Úgy látszik nincsenek megilletődve. Itt már az anyatejjel szívják magukba a grand artot?

Ez az a tárgy, amire le is lehet ülni (a folyosón)

A "francia" elegáns negyed felől közelítettük meg. Meglepett, hogy ennyire a város szívében van a temető. Nemcsak az én opcióim között szerepel, hanem egy fontos idegenforgalmi ajánlat.

A filmre már nem emlékszem, egy krimiben láttam, hogy kiváló hely itt, ezekben a sikátorokban eltüntetni az áldozatot. Talán Imi is ugyanezt a filmet nézte, mert nehezen állt rá, hogy visszafelé egy másik úton menjünk. A bejáratnál kapsz térképet. Evita helye vastag betűkkel kiemelve, a Duarte családnév bizonyára keveset mondana. A sikátorok utcácskái egy központi téren találkoznak. Vannak különböző komfortfokozatú kripták. Van olyan, amelyikben szabályos kis oltár paddal, lépcső vazet a pincébe, s vannak egyszerűbb építmények. Furcsa, hogy láthatóak a koporsók, vannak frissebbek, letakarva fehér, hímzett lepellel. Szokatlanságot fokozzák a kertecskék, a rések hiánya a sírboltok között. A különböző stílusban és magasságban épülő egymáshoz ragasztott építmények adják a zárt utcácskák falát, egyedül végig menni itt, valóban földöntúli élmény...csopa élettelen szobor vezet, szomorkodnak, vagy fenségesek. Jellemzően koporsós, de vannak urnákat tartalmazó családi kripták. Ha a neveket olvasod, láthatod, itt a világ összes népe képviselteti magát. A legtöbb azonban az olasz, spanyol név.

Evitát minden nap látogatják(mi is). Állandóan friss virágokat helyeznek el a sírján.

A temető melletti templomot is érdemes meglátogatni. Azóta már fel is mostak( mint dokumentáltam az előző bejegyzésben)

Nem szoktuk meg, de a 10 háztombre is taxit kell hívni. Ha az utcában vagy, még nem biztos, hogy oda értél.

A kávé tejjel, itt "cortado". Még egyszer sem sikerült "nagyobb csészében, hideg tejjel"...Feladtam

A Gran Cafe Tortoniba nehéz bejutni, megtámadtuk, amíg a többi túrista alszik, akik hajnalig tangóztak. Egy helyi lány  a tangólegendáról elmondta a nyers valóságot: az "idősebb" korosztály tangózik csak. Nem vettük magunkra.

Nem csak ott ám, ahol a papok táncolnak! Szép alaposan, a padokat felállítani a fal mellé... Aztán visszarakni.

A város fái, fatörzsei megérdemelnének egy külön könyvet. Különleges formájuk és méreteik lenyűgöznek.

A következő bejegyzés a temetőről és egy(kettő) szuper kiállításról szól majd. Jó éjt!

Buenos Airesiek reszkessetek! Követlek! (Mint az árnyék)

Nem kávé, hanem egy sör mellett...

Délutáni eszmecsere...nincs olyan hely, ahol ne meccset közvetítenének.

Ökumenikus istentisztelet: zsidók és katolikusok..shoa

Záróra...kb 2 km-es utca, ahol a vasárnapi kirakodóvásár volt. Táncoló zenélő csoportok gyűltek össze a kereszteződésekben. Milyen mozgalmas lehetett, amikor nyitva volt a vásár! A vége után is nagy élet van.

Ez az aszfaltrészlet összegezhetné az első benyomást a városról: kicsit szakadt, de friss, színes emberi pillanatok.

A múlt vasárnap érkeztünk. Akkor írtam, mennyire kihalt és szomorú és szürke volt a belváros. A reptérről jövet bodega városnegyedek mellett jöttünk el. Azóta már újra többször jártunk a környéken, de nyoma nem volt a bodega városnak. Mi történt? Azt gondolom, ha nem találom, annak oka van. Koncepciózusan be tudnám mutatni Chile nyomorát, de ez hazugság lenne. Minél több napot töltünk itt, annál kevésbé látom a szegénységet.

Az előképem Peru volt, amiről voltak személyes élményeim. Ahol a gazdagot a szegénytől betonfal, szögesdrót választja el. Itt, még akár egymás mellett is megtalálod őket. Az aboriginal jelenléte nem olyan meghatározó itt. A sokszínűség, modern életforma az utcákon, az indián múlt a múzeumokban. A város nyüzsgő, működő, kiváló szolgáltatásokkal. Ugyan sok az egyenruhás katona, biztaonsági őr, rendőr, de ők segítenek, készségesek(csak miért vannak mind golyóálló mellényben?)

A hegyen a fehér Mária szobrot mindenünnen láthatod. Funikulár visz fel a hegyre, 500 méter színtkülönbséggel. (Hétvégén felár és tömeg) Sokan biciklin hajtanak fel egy sörért. Nemcsak templomáról, meg a pápai látogatásról híres a hegy, hanem csodálatos közparkjáról is. II. János Pál 1985-ben volt itt. Az ő beszéde inagy hatással volt a pinocheti időkben, az erőszak ellen.

Az első nap, mikor azt írtam, hogy kihaltak az utcák, s az emberek a templomban...kevés embert láttam. Másnap, hétfőn, nagyon sokan bejöttek, egy-egy oltár előtt csendben imádkoztak, majd elmentek a bevásárló cekkerükkel. Ez így volt a többi napokon is. Hétköznapi a párbeszéd Istennel.

Nem hittem, hogy az a feltűnően nagy ház lenne az övé! Nem lepett meg, mikor a valódi házat céloztuk meg. Ilyennek képzeltem. Kicsi zegzúgos ház, huncut, szenvedélyes. Még a katalán építész szerint is, inkább Neruda terve, mint az övé. Szerelmének(akkor még titkos viszony), későbbi harmadik feleségének építtette. Nevét Matilde vörös hajáról kapta. Szokatlanul alacsony belmagasság, kicsi terek, mindenütt fa, színek, tele egzotikus tárgyakkal (a konzuli szerzeményekből), vagy barátok készítette alkotásokkal, emlékekkel ( F. Leger, Picasso). Két iszogató-beszélgető helyiség, egyik rögtön a bejáratnál, a "kapitány bárja", a másik egy fenti pici belső kertben, a "nyári bár". A kapitány bárjàból vezet egy titok ajtó, fel az emeletre, hogy váratlan látogatók esetén el lehessen tűnni szem elől. Neruda dolgozószobájának lekerekített üvegfala a város felé nézett, távoli havas hegyekre (ma keveset látni innen). A másik szobában ott az asztal, ahol Matilde memoárját, közös életüket írta meg. Fotózni nem lehet, de bejelentkezni érdemes (tényleg pici a ház).

Alapítvány gondozza a házat, a könyvtár tele Neruda kötetekkel, fordításokkal. A magyar kötetek hiányoznak. Nerudát fiatalon és soványan(!) látni, feleségével, barátaival. Mintha kukkolnánk. Kint vannak a fotók, a kopórsóját viszik az emberek a sárra állított pallón.

Neruda korán népszerűvé vált, s ma is a Nobel-díjas költő hazájának büszkesége, temetése fegyveres kísérettel zajlott, annyira félt tőle a hatalom. Túlélte szelleme.