Nem hittem, hogy az a feltűnően nagy ház lenne az övé! Nem lepett meg, mikor a valódi házat céloztuk meg. Ilyennek képzeltem. Kicsi zegzúgos ház, huncut, szenvedélyes. Még a katalán építész szerint is, inkább Neruda terve, mint az övé. Szerelmének(akkor még titkos viszony), későbbi harmadik feleségének építtette. Nevét Matilde vörös hajáról kapta. Szokatlanul alacsony belmagasság, kicsi terek, mindenütt fa, színek, tele egzotikus tárgyakkal (a konzuli szerzeményekből), vagy barátok készítette alkotásokkal, emlékekkel ( F. Leger, Picasso). Két iszogató-beszélgető helyiség, egyik rögtön a bejáratnál, a "kapitány bárja", a másik egy fenti pici belső kertben, a "nyári bár". A kapitány bárjàból vezet egy titok ajtó, fel az emeletre, hogy váratlan látogatók esetén el lehessen tűnni szem elől. Neruda dolgozószobájának lekerekített üvegfala a város felé nézett, távoli havas hegyekre (ma keveset látni innen). A másik szobában ott az asztal, ahol Matilde memoárját, közös életüket írta meg. Fotózni nem lehet, de bejelentkezni érdemes (tényleg pici a ház).

Alapítvány gondozza a házat, a könyvtár tele Neruda kötetekkel, fordításokkal. A magyar kötetek hiányoznak. Nerudát fiatalon és soványan(!) látni, feleségével, barátaival. Mintha kukkolnánk. Kint vannak a fotók, a kopórsóját viszik az emberek a sárra állított pallón.

Neruda korán népszerűvé vált, s ma is a Nobel-díjas költő hazájának büszkesége, temetése fegyveres kísérettel zajlott, annyira félt tőle a hatalom. Túlélte szelleme.