Ők majdnem berepültek az ablakon

Mielőtt elindultunk, úgy döntöttem, nem lesz más eszköz nálam az úton, mint egy tablet. Ez nagy kihívás volt, mert kb egy héttel az út előtt ismerkedtünk meg egymással. Elfogadtam a korlátait. Sem szuperközeli, sem nagytotált nem tudok fotózni vele. Nincs módom stikában fényképezni embereket, amit annyira szeretek.

Ha tehetem, folyton a kezemben van a iPadom, nehogy kihagyjak valami vissza nem térőt. Így történt, hogy a fejem még ott maradt egy bontásra ítélt udvarban, ahol a házak helyének rajzolatai sejtették a hajdanvolt életet, s az egyik ilyen háznyomban egy hajléktalan vackolta be magát...közben a lábam meg ment előre...aztán, puff!, átrepültem egy méteres ("alig észrevehető", világító sárga-fekete) 30 cm széles betonoszlopon. Az odarohanó emberek komoly arcán láttam, hogy most nekem nem szabadna röhögnöm...annyira komikus volt a jelenetem (na, erről sajnos nincs fotó), s csak tartottam az iPadomat.

Lehet, ha a kezembe veszem, még a siklóernyőzést is kipróbálom.