Wollombi kb. 2 órányi autózásra van Sydneytől. Az ország legrégebbi borvidéke, idilli táj, zegzugos patakok, tehenek,  erdők, artisztikus sziklák...és még kenguru is! Belecsöppentünk a jóba. A házikó, mint mézeskalácsházikó, csak a házigazdasszonyunk nem vasorrúbába. Egy 50-es szőke energiabomba hölgy, holland, német felmenőkkel. Tehenek, tyúkok, régiségek és rend. Fűszer illata.

Hétvégi első élmény, a vidéki ausztrál kocsma. Egyik része vegyesbolt, másik felén vidám társaság ( főként helybéliek), az idő haladtával egyre vidámabbak és hangosabbak. A jó steaket nem kell látni, nem kell kidumálni...csak enni, és persze inni hozzá, ha nem akarunk megfagyni.

A képen kisgyerekek a kocsma előtt térdzokniban(!), computerjátékoznak( van, vagy 15 fok). Ilyenkor péntek este az élet helyszíne az otthonokból ide tevődik át. Az otthonok kiürülnek, péntek este van, ihaj csuhaj!

Nekem eddig az ausztrál bor, a vörösbort jelentette. Ezen a vidéken inkább a fehér a jellemző. Néhány kis, családi pincészetet meglátogattunk a környéken (Hunter Walleyben). Legtöbbször a gazda oldalán a feleség is segédkezik. Rendkívül kedvesek az emberek. Ez általánosan is elmondható. Még Sydney is olyan, mint egy nagy falu, a leszálló utas köszön és int a buszsoförnek. Mi is barátkozunk rendületlen.

A borok promotálásához kitalálták, hogy alkalmi szabadtéri szobor kiállítással még vonzóbbá teszik a környéket. Nekem bejött, annyira lázba hozott, hogy néhány bor kostolásáról le is maradtam. Volt olyan pince, hogy be sem tettem a lábam, csak a szobrokig jutottam.