Bedugul a fejem, pattog a fülem, ugyanaz az érzés, mint, amikor felemelkedik veled a repülőgép, hirtelen megváltozik a légnyomás. Itt a fejed felett húznak el a vadászgépek. A világ legmélyebb pontján, a tengerszínt alatt (!) 400 méterre vagyunk. Jeruzsálemből nehezen, "drámaian nehezen" keveredtunk ki. A mai világban GPS nélkül?! Szerencsére másfél óra múlva sem adtuk fel. Falak, szögesdrót kerítések, falak mögé zárt települések mellett haladtunk, dimben-dombon, a Biblia tájain. "Maszadáig vezetnek a Kumrán tekercsek szálai", olvasom. Látni véljük a jelenetet, a barlangot, amint a pásztor nyáját legeltetve rátalál a tekercsekre. Képzelőerőnket nem is kell túlságosan terhelni: kecskék is vannak, barlangok is..."border security" mondja a holt-tengeri úszómester, miközben elzavar a privat partról. Odamenjünk, ahol nem privát a part. Emlékeimben több élet volt itt. Rengeteg elhagyott, romosodó nyaraló, kiüresedett udülőtelep, szögesdrót. A sivatagi út, az egyetlen Eilat felé visz (közel 300 km). Melegebb van, mint Jeruzsálemben. A kocsival elhoztunk egy legyet, hogy megnézhesse ő is a Maszadát. Egy darabig küzdöttünk vele, de hősiesen kitartott amellett, hogy márpedig ő jönni akar! Megértem, utólag. A történelem nyomai, a hősiesség példája (a kollektív öngyilkosság), és ez az időtlenség, lenyűgöző látvány. Magával ragadó. Felvonó visz fel. Akinek van ideje, gyalog is megmászhatja a hegyet.