A múlt vasárnap érkeztünk. Akkor írtam, mennyire kihalt és szomorú és szürke volt a belváros. A reptérről jövet bodega városnegyedek mellett jöttünk el. Azóta már újra többször jártunk a környéken, de nyoma nem volt a bodega városnak. Mi történt? Azt gondolom, ha nem találom, annak oka van. Koncepciózusan be tudnám mutatni Chile nyomorát, de ez hazugság lenne. Minél több napot töltünk itt, annál kevésbé látom a szegénységet.

Az előképem Peru volt, amiről voltak személyes élményeim. Ahol a gazdagot a szegénytől betonfal, szögesdrót választja el. Itt, még akár egymás mellett is megtalálod őket. Az aboriginal jelenléte nem olyan meghatározó itt. A sokszínűség, modern életforma az utcákon, az indián múlt a múzeumokban. A város nyüzsgő, működő, kiváló szolgáltatásokkal. Ugyan sok az egyenruhás katona, biztaonsági őr, rendőr, de ők segítenek, készségesek(csak miért vannak mind golyóálló mellényben?)

A hegyen a fehér Mária szobrot mindenünnen láthatod. Funikulár visz fel a hegyre, 500 méter színtkülönbséggel. (Hétvégén felár és tömeg) Sokan biciklin hajtanak fel egy sörért. Nemcsak templomáról, meg a pápai látogatásról híres a hegy, hanem csodálatos közparkjáról is. II. János Pál 1985-ben volt itt. Az ő beszéde inagy hatással volt a pinocheti időkben, az erőszak ellen.

Az első nap, mikor azt írtam, hogy kihaltak az utcák, s az emberek a templomban...kevés embert láttam. Másnap, hétfőn, nagyon sokan bejöttek, egy-egy oltár előtt csendben imádkoztak, majd elmentek a bevásárló cekkerükkel. Ez így volt a többi napokon is. Hétköznapi a párbeszéd Istennel.