Biztosan nem én vagyok a célzott közönség. Nem hoz lázba, hol terítik le a vörös szőnyeget az Oscarhoz, vagy Chewbacca ölelésében fotózkodhatom. A pulzusom sem ugrik ki, ha bele tehetem a kezem valamelyik híresség kéznyomába (apropó! Shirlley Maclaine keze nagyobb, mint az enyém!) Igazából csak kapkodom a fejem, az emberekre tudok figyelni...mindenki, egy egész busznyi gyerek egy irányba tartja a gépét, felém( mert a sztárok lépcsőjén állok), én nem állhatom, gyorsan lefényképezem őket (vették a lapot, sikerült kizökkentenem őket, bruhaha).

Minden olyan, mint a moziban. Még a házak is annyira könnyűszerkezetesek, fából készültek, viszont a stílusukat az éppen aktuàlis óriásplakátok adják meg...az az érzésem, a kleiszternek statikai szerepe is van. Gondolkodtam, mit is jelent nekem az utcakép? Grafikusként megannyi grafikai munkát: plakáttervezést, ha a szakma csúcsán állok, s ha undergroundba áll az irány, jön a grafitti!

Művész, az mindenki. Vagy volt, vagy lesz. Most nem tudok különbséget tenni, ki van (halloweeni) jelmezben, s ki hordja a rendes ruháját. Szeretem az őrülteket! A jelmez is sokat elárul az emberekről.

Most rápihenünk, aztán valószínűleg felvesszük a szállodafüggönyt, hogy ne lógjunk ki este a Sánta Monica bouldvardon.

Ha az utcai ruha a jelmezed, festesz egy monoklit (ahogy itt fent), s már is beolvadtál...