Két lehetőség közül választhattunk, fullszervíz négycsillagosban, vagy több csillag, de akkor nomád. Naná, hogy a nomád! 

Az esti tűz köré épített kősánc előtt feküdtünk le. Így, a szabad ég alatt a legszebbek a csillagok! Valóban ennyi csillag sehol sincs, óránként 20 hullócsillag, plusz lehet valamit kívánni..."Otthon, édes otthon!" Hogy a hajnali hideget túléljük, speciális hálózsákra volt szükségünk. Két zsákot magunkra paszíroztunk, résnyi nyílást hagyva szemeinknek. Úgy néztük ki, mint a befáslizott nindzsák. Teljes védelmi szerelésben féltük a dingókat, a kígyókat és gyönyörködtünk. Csak azt nem tudom, hogyan harcoltunk volna a dingokkal, hisz moccanni sem tudtunk? Ez, a szabad ég alatti alvás már sokkal barátságosabb volt, mint az előző éjszaka. Amikor sötétben érkeztünk, egy felemelt háló-sátorban aludtunk, így védekeztünk a fenevadak ellen(a repedések csak zseblámpánk fényeiben látszódtak). A vihar csapdosta a lebegő madzagokat. A legrémesebb hang mégis Tom, túravezetőnk 5 órai üvöltése volt. Megtanultunk vezényszóra pisilni, főzni, hegyet mászni és 15 tányért elmosni egy kancsó vízben.

A csapatunk átlagéletkora 20 és 30 között volt. (Jakab, Benő, Simon, kedvet kaptatok?) Tom jó fej, nyakigláb, laza, fésű még nem látta a haját. Az enyémet sem. Mosakodni gáz, de ha mégis, azt este kell! A fogmosás kétesélyes, a csapból nem ivóvíz folyik.

Az Urulu szent hely. Mindig más fényben, más színekben játszik. A naplemente és felkelte fontos programpont. Az Urulut sem fényképezni, sem megmászni nem lehet. Vannak más hegyek, amit viszont meg lehet mászni. Hogy az izgalmakat fokozzuk, 2 hete egy túrista kiszáradt, meghalt. A kalap a főszereplő és a víz és a bakancs (nem árt, ha hálót hordasz az arcod előtt,rengeteg az apró légy)

Őslakósokat egyáltalán nem láttunk, csak az út végén. Első embercsoport az útunk során, akik gyanakodva néznek ránk. Nem címlaparcok, vékony lábukhoz pocak, széles krumpliorr. Ezek nem szeretnek! No fotó! No hegymászás! Bizalmatlanok, nem mosolyognak vissza. Vajon miért? Talán nem örülnek, hogy beszorultak a sivatagba, s ma már ezen a helyen is, ahol a legtöbben élnek közülük, a lakosság csak 10 százalékát teszik ki? Hát nem örülnek, hogy 50 százalékuknak van munkája?...szedegethetik a szemetet.

Rossz érzésemet a fotózás miatt próbálom elűzni. Mennyivel más volt a kínai ember, szerette,hogy fotózzák, megtiszteltetésnek érezte! Én haza viszem őt. Megértem, ha az itteniek azt gondolják, elegük van a fehér emberekből, akik majomnak nézik őket.